4 érv a kézírás mellett

Az iskola befejezése után ritkán van alkalmunk kézzel írni (legalábbis a többségünknek). Ismerős az érzés, amikor egy oldal kézírás után megfájdul a kezünk? Vagy amikor nem úgy akarnak kanyarodni a betűk, ahogy mi szeretnénk és a végeredmény egy girbe-gurba macskakaparás lesz?

De miért is lenne másmilyen, ha évek óta csak emlékeztetőket és rövid feljegyzéseket írtunk kézzel, sokan azt is nyomtatott betűkkel?

Néhány tudományosan alátámasztott érv a kézírás mellett:

  1. Stimulálja az agyműködést

    Egy 2012-ben készült, gyerekekkel kapcsolatos kutatás során kiderült, hogy a kézírás az olvasásért felelős idegpályákat aktivizálja. A gépírás és a "pötyögés" viszont nem váltotta ki ugyanezt a hatást. Tovább lehet gondolni a következményeket.

  2. Javítja a helyesírásunkat

    Igen! A kézírással javul a helyesírásunk, kisiskolás gyerekekkel végzett felmérés alapján megállapították, hogy a gépeléssel szemben a kézírás elősegíti a helyesírás fejlesztését.

  3. Segít memorizálni

    Egyetemi hallgatók bevonásával, 2014-ben végeztek egy kísérletet, amely kapcsán megállapították, hogy a kézzel írt jegyzetekből könnyebben lehet később felidézni a hallottakat. Tendenciaként volt ugyanis megfigyelhető, hogy kézírással tömöríteni kellett a szöveget, hogy lépést tudjanak tartani az előadóval, gépelés során viszont hajlamosabbak vagyunk a szó szerinti jegyzetelésre.

  4. Gyorsítja a gondolkodásunkat

    Szintén gyerekekkel  kapcsolatos kutatásokból kiderül, hogy kézírással gyorsabban haladtak és többet írtak. A lehetséges okokkal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, de megfigyelhető volt, hogy kézírással többször sikerült kerek mondatokban kifejezni magukat.